Üdvözlünk mindenkit, aki idetévedt! @ 2009. június 1.
E honlap elsődleges célja, hogy megismertesse a netezőkkel a „VietnamianPig Wars – Baljós hájak” című humoros regényt, amiben sok ismert (és kevésbé ismert) film és könyv paródiája megtalálható. Címével ellentétben keveset foglalkozik a Star Wars című filmmel. Pár évvel ezelőtt kezdtük el az írását, eleinte csak poénból, aztán később szinte a hobbinkká vált. Aztán most úgy gondoltuk, hogy elég sok baromság van már a neten, azokhoz képest még a mi irományunk olvasása is felüdülés lesz az embereknek. Kizárólag a magunk szórakoztatására írtuk/írjuk, és csak reméljük, hogy lesz olyan ember, aki értékelni fogja. És erősen reméljük, hogy senki nem fogja komolyan venni (csak annyira, mint mi)!
Szándékunk szerint 2-3 hetente folyamatosan töltjük majd fel a fejezeteket az oldalra. A frissítéseket igyekszünk majd mindig jelezni is a főoldalon. Bárkinek a hozzászólását, ötletét, gondolatait szívesen fogadjuk, továbbá az építő kritikákat is várjuk. (Ha valaki csak szitkozódni, ócsárolni tud, azt viszont törölni fogjuk a regisztrált felhasználók közül.)
De hogy miről is szól pontosan ez a paródiaregény? A szitu a következő: A gyilkos Vietnámi Malacok és az emberek háborúja a Nyugat időszámítása szerinti 2003. évben kezdődött. A Malacok korábban megsemmisítő vereséget szenvedtek az Auriga Törzs galaktikus hadseregétől. Egy részük behódolt, a katonai vezetés azonban menekülni kezdett. Az Aurigák üldözőbe vették őket, és el is fogták a legtöbbet. Néhányan azonban – köztük a Vietnámi Malacok rettegett vezére, a Nagy Toka Hahsima -, kicsúsztak a kezükből. A galaxisban azt suttogták, hogy még mindig maradt valamennyi ereje, és idővel vissza fog térni. A mendemondák szerint megtörtént, amit az Aurigák nem akartak: Toka Hahsima eljutott a Földre. Ettől azért féltek annyira, mert nem tudták, hogy az emberek esetleg csatlakoznak-e Tokához. Ezért aztán kémeket küldtek a Földre, és sajnos a gyanújuk beigazolódott: a Vietnámik újabb sereget toboroztak. Itt szeretnénk ismét megnyugtatni mindenkit, hogy a „Baljós hájak” alapvetően nem sci-fi regény. Csak hát le kellett ezeket írni, hogy a történetet meg lehessen érteni. A könyv nagy részében az emberek hülyeségét és a magyar oktatást gúnyolja ki. És akkor a tényleges sztori: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer öt hülye nyolcadikos Balmazújvároson. Mintha nem lett volna elég, hogy a tanárok rendszeresen szívatták őket, rájöttek, hogy egyikük Vietnámi Malacai egy idegen lény befolyása alatt állnak, aki le akarja igázni az emberiséget. Aztán kiderül, hogy a haverjukba költözött a Malacok vezére, úgyhogy vissza kell menniük 65 millió évet az időben, ahol rájönnek a dinoszauruszok kipusztulásának valódi okára. A francba, nagyon belementünk! Inkább olvassátok el, mert nagyon nehéz ám röviden elmondani, hogy miről is szól! De azért most már mindenki vágja, hogy mi ez, ugye?

Na vééégre ezt is elértük!! A Vietnámi felkerül a netre!
Éljen éljen!!!!!
A francba… nem én vagyok az első aki gratulál:( A könyv jó. Mindenkinek ajánlom és aki fikáza azt utálom:D… Remélem lesz folytatás is, de ez csak az alkotókon múlik.
Bár nem olvastam még végig, a szabad időmben inkább ezt olvasom mint a tankönyveket(ez érthető is). Remélem h mindenkinek elnyeri majd a tetszését és addig is mindenkinek csak ajánlani fogom az oldalt és a könyvet is.
Gratulálok a regény íróinak,amint időm engedi elfogom olvasni!
nemar h azelött gratulal itt mindenki, h olvasta volna… miez????
Nyilván olyanok szóltak eddig hozzá, akik valamennyire már korábban is ismerték valamennyire… Egyébként te hogy vagy ezzel, cirka? Beleolvastál már?
persze olvastam, de majd inkabb akkor mondok velemenyt ha tobb fejezet is fent lesz mar… nem hamarkodnam el
@Future