A többiek nemlegesen rázták a fejüket. Ekkor a könyvtár irányából befordult egy Zsiguli, amit számos másik hasonló márkájú és Polski Fiat „jármű” követett. Sorban, egymás után leparkoltak a polgármesteri hivatal elé. Mesteréknek feltűnt az autók mind kékre vagy sárgára voltak festve, és mindegyiken szigony alakú orrdísz volt. Utolsónak egy lesötétített ablakú fekete Mercedes érkezett.

Az ukránok leparkoltak a kocsikkal a polgármesteri hivatallal szemben. A fekete Mercedesből kiszállt a feketeruhás sofőr, majd kinyitotta a hátsó ajtót Igornak. Igor is kiszállt. Fekete öltönyt viselt, nyakában 5 centi vastag aranylánc lógott, ujján hatalmas pecsétgyűrű csillogott. Szívott egy utolsót szivarjából, majd lába elé dobta, és elnyomta krokodilbőr cipőjével.

Ekkor Bence előlépett a sötétből. Mikor Igor meglátta, elvigyorodott, és elővillantak aranyfogai. Odament Bencéhez, és megölelte.

– Drágának tűnik ez a zakó, Igor bá’! – jegyezte meg vigyorogva Bence.

– Nálunk otthon van mondás: „Nem úr, aki nem pazarol”.

– Szívemből szóltál!

Bence intésére a többiek is előjöttek.

– Simán ment minden az úton?

– Ne viccelj Petya! Az az ember áll előtted, aki atomhulladéknak álcázva csempészett át egy űrhajót Anyácska határán!

– Persze-persze, tudom én, hogy profik vagytok! S hol az áru?

Igor felemelte a kezét, mire a legszélső Ladából kiugrott egy dagadt, bőrdzsekis ukrán, és felnyitotta a csomagtartót. Az AVSZ-esek belenéztek, és leesett az álluk: a raktér tele volt kicsi Sztálin-szobrokkal.

– Igor bá! Te át akarsz verni?! Én nem papírnehezékeket rendeltem tőled!

– Fiam, a jó öreg Igor bá’-nak nem az a legfőbb vágya, hogy megdögöljön a szomszédja tehene!

– De akkor mér’ nem szállítod le nekem a rendelést?!

– Fiam, soha ne feledd az öreg Nyikita szavait: „Nem minden az, aminek látszik – főleg, ha tőlem származik”! Szerinted miből vannak ezek a papírnehezékek?

– Bazzeg! Ezek titánszobrok? – hüledezett Mester.

– Bizony! A barátod nagyon jó megfigyelő, Petya.

Barnáék elkezdtek hangosan nevetni.

– Épp most vallott kudarcot egy küldetésen, ahol a megfigyelés volt a feladata. Na de térjünk át a pénzügyekre. Mennyibe is kerül ez akkor nekünk?

– 3000 hrivnya, mert barátok vagyunk.

– Akkor adok neked hat Szkovorodát – Bence kiszámolta a papírpénzeket Igor kezébe.

– Ahogy mi ukránok mondjuk: „ha nincs baj, nincs baj, ha baj van, baj van”. Pontos vagy, mint mindig, Petya fiam!

– Jóhogy! És az olvasztóval mi a helyzet, Igor bá’?

– Bizony, az olvasztó is kell nektek, ha folyékony fémet akartok! Ne feledjétek a régi ukrán közmondást: „lecipelheted a szamarat a folyóhoz, de hogyan veszed rá, hogy igyon is a vízből”. Az olvasztó természetesen benne van az árban. Mindjárt meg is mutatom!

Igor odavezette őket egy sárga Barkashoz, ami egy Lada után volt kötve. Megpaskolta a kocsi oldalát.

– Ez lenne az. Megbuheráltuk egy kicsikét. Kivettünk belőle pár dolgot, hogy elférjen benne, aminek el kell férnie. Ne aggódjatok, ha később használni szeretnétek, akkor csak az olvasztótégelyeket kell kiszerelnetek.

– Hát erősen reméljük, hogy nem leszünk rákényszerítve, hogy ebben a „járműben” utazzunk, de azért köszi – mondta Bence. – Már csak egyvalami van hátra. El kellene szállítani a raktárunkba a cuccokat.

– Petya, te mondod koordinátákat, mi visszük a cuccot. Gyere, ülj be a Merdzsóba, a barátaidnak meg megengedem, hogy felmásszanak a Barkas tetejére.

Bence odafordult Mesterékhez, és a következőt mondta:

– Ezt nagyon nagy megtiszteltetésnek vegyétek!

– Húúú, kösz, sokkal jobb lesz, mintha a Merciben utaznánk – jegyezte meg Vadász, de miután meglátta, hogy egy kopasz, napszemüveges fej emelkedik ki az egyik Zsiguliból, inkább gyorsan felugrott a Barkas tetejére a többiekkel.

Miután Igor az autó GPS-ébe betáplálta a cél koordinátáit, szépen, lassan elindult a konvoj. Hamar megérkeztek Grizzlyánékhoz, és miközben Bence elköszönt Igortól, az ukránok lepakolták az árut, az AVSZ-esek pedig kiköpködték az út során szájukba repült muslicákat.

Pár perc múlva, mikor már a kocsik által felvert por is leülepedett, a fiúk elkezdték a titán megolvasztását a Barkasban. Közben Mester kérdezett Bencétől:

– Tulajdonképpen mennyit fizettél most az ukránoknak?

– Kb. hetvenet.

– Basszus, hetvenezerér’ hoztak ennyi titánt meg egy olvasztót? Durva… – jegyezte meg Barna.

– Ne feledd, ez baráti áron volt – tette hozzá vigyorogva Bence – Amúgy ötvenezer lenne. Egyébként ottani viszonyok között ez kurva soknak számít.

– Az a nem mindegy… – szólt Vadász.

– Mindenki jól járt ezzel az üzlettel, a vámhatóságot kivéve, akik csúnyán át lettek kúrva, úgyhogy minden a legnagyobb rendben – így Bence.

A hiperszupermodern olvasztóval hamar folyékony masszát varázsoltak a sok kis Sztálin-szoborból. Mester és Vadász készített egy hungarocell-öntőformát, beleöntötték a forró fémolvadékot, és vártak, amíg megszilárdul. Amikor már eléggé kihűlt ahhoz, hogy meg tudják fogni, kiszedték a formából, odacipelték a lyukhoz, és a helyére illesztették.

Összepakoltak, és éppen indulni készültek, mikor furcsa robajt hallottak a föld alól. Hirtelen előugrott két fejlettebb Vietnámi, a lezárt lyuktól pár méterre levő, frissen kiásott járatból.

– Á, uii, „barátaim” – röfögte az egyik.

– Már ez a mocskos Malac is tud beszélni – jegyezte meg Mester.

– A nagy Toka Hahsima tanította meg nekünk. Vigyori a nevem, a társamé pedig Gonosz. Most meghaltok! – mondta fölényeskedve a Malac.

– Egy: minket nem érdekel, hogy ki tanított meg beszélni. Kettő: az már még úgy sem érdekel minket, hogy mi a nevetek. Három: – mondta Bence, közben pedig elővette a nála lévő pisztolyt – szerintem semmilyen garancia nincs arra, hogy mi meg fogunk halni – kérdezte Bence.

– Szerintem meg igen. Mi képesek vagyunk a nagy Toka Hahsima támadására – röfögte Gonosz. – Gyere Vigyori, Toka Hahsima támadás! – kiáltotta Gonosz.

Elkezdték a támadásnak csúfolt mozgássorozatukat, ami még az olcsóbb költségvetésű karatés filmekben is nehezen állta volna meg a helyét. Ide-oda ugráltak, és így próbálták megtéveszteni és összezavarni az AVSZ-eseket, végül felemelt bal lábbal megpróbáltak ellenfelükre ugrani, azonban olyan esetlenül sikerült összehozniuk a felvezetést, hogy elszédültek, és míg Gonosz a házfallal találkozott, addig Vigyori a tüskés bozótba esett. Az AVSZ-esek elkezdtek röhögni, a Malacok pedig döbbenten vették észre, hogy semmit sem ér az „istenük” által tanított dolog.

– Ó, nagy Toka Hahsima! Miért? Miért? – röfögte Vigyori, miközben a hátsó felében lévő tüskéket próbálta eltávolítani.

– Na! Ennyit ér a ti Toka Hahsimátok! – mondta Barna.

– Gyorstámadás! – röffent fel hirtelen Gonosz.

Ahogy ezt kiröffentette, megjelent a semmiből egy csomó, Gonoszhoz és Vigyorihoz hasonló Malac, teljesen körbezárva az AVSZ-eseket. Néhány másodpercig egyik fél sem mozdult, majd a fiúk tüzet nyitottak, azonban mindhiába – úgy tűnt, hogy a golyó átmegy rajtuk anélkül, hogy sérülést okozna.

– Dögöljetek meg! – ordította Vadász.

– Ez nekem nagyon gyanús – jegyezte meg Bence. – A detektoron csak két Malacot látok.

– Hát persze! – kiáltott fel Barna. – Még mindig csak ketten vannak, csak valamilyen módon elhitetik velünk, hogy több van belőlük. Valószínűleg olyan gyorsan mozognak, hogy a szemünk nem képes követni őket, emiatt van az optikai csalódás… Szerencsénk, hogy nem támadnak. Úgy tűnik, hogy egyszerre csak ezt az egyet képesek csinálni.

– Akkor ideje lenne lelőni az igaziakat… Nem tudom, hogyan találhatnánk el, hogy pontosan hol vannak, bármelyikbe lövünk, hatástalan.

– Emlékeztek a lézercsapdára? – kérdezte Barna. – Azt is hoztunk a Pentagon-raktárból…

– De azt még nem teszteltük – akadékoskodott Vadász.

– Hát majd most fogjuk! – kiáltott fel Mester, előkapta a lézercsapdát, és beindította.

– Áááááááá! – üvöltött fel Vadász, miközben babapózban fetrengett a földön. – Kapcsold ki azonnal, te idióta!

– Érdemes volt ezt rád bízni… – mondta Bence Mesternek, majd kikapta kezéből a lézercsapdát, és kikapcsolta. – De legalább azt tudjuk, hogy nem halálos, és hogy nem olyan egyszerű a használata.

Miközben Vadász feltápászkodott, Bence újra beüzemelte a lézercsapdát, de úgy, hogy igyekezett a még mindig körülöttük rohangáló Vietnámik felé irányítani. Ahogy megcsapta őket a lézersugár, a Malacok lelassultak, és egyszerre megint „lecsökkent a számuk”.

Vigyori hirtelen elszaladt.

– Vadász, Bence! Menjetek utánuk! – kiáltotta Mester.

Vadászék Vigyori után eredtek, Mester és Barna pedig ott maradt, és Gonosszal nézett farkasszemet.

– Dögöljetek meg, büdös homo sapiensek! – így Gonosz.

– Hát az még nem most lesz, azt garantálhatjuk, Malackám! – így Barna.

– Szerintem röff, igen, uii! – röfögött Gonosz.

– Na! Nem megy már olyan jól a beszéd – szólt Mester.

Ekkor hirtelen egy adag savat fröcskölt rá a Malac.

– Gyorsan, Barna! Az ellenszert! – mondta.

– Itt van, kapd el! – kiáltotta Barna, és odadobott Mesternek egy fiolát. Mester egyből kiitta a tartalmát.

– Haha! Az én savam ellen nincsen ellenszer! – röhögött gonoszul Gonosz.

A Malac nem tudta, hogy ez gyorsan hat, és már tesztelve is volt.

– Azt csak hiszed! Szeretném neked elmondani, hogy nagyon jól érzem magamat! Az anyag gyorsan hat, és tesztelt! – szólt Mester.

– Akkor itt van még egy adag! – kiáltotta mérgesen Gonosz.

– Ne is próbálkozz, Malacka! Ez a szer 24 órás védettséget nyújt nekem – mondta Mester.

– Szerintem lőjük szét a fejét! – így Barna

– Ja! Aztán pedig menjünk Vadászék után! – szólt Mester.

Belelőttek a Malacba, mire az eltűnt a szemük elől. Iszkolt az időgéphez, hogy Toka Hahsima után mehessen.

– Most mi legyen? – kérdezte Barna. – Ez a tetű megint kijátszott minket!

– Szerintem inkább hagyjuk… Segítsünk Vadászéknak kinyírni Vigyorit! – mondta Mester. – A Báthory utcán vannak.

Nem sokkal később ott voltak ők is.

– Várj! Nehogy úgy járjatok, mint mi! – kiáltott Mester.  – Használd először a lézercsapdát!

Bence bekapcsolta a lézercsapdát. Vigyori álcázta magát, de a rátekeredő lézercsapdából nem tudott kiszabadulni. Most már könnyű célpont volt a fiúknak. Lőttek is bele, mint az állat. Miután megdöglött, az álcázás is megszűnt, és csak egy halom húscafat maradt belőle.

– Na, ennek annyi! – sóhajtott fel Bence.

Valóban. Vigyori nem kerülhette el a sorsát. Halálát megérezte Gonosz is, aki ezekben a pillanatokban is az időgép felé tartott, hogy urához mehessen.

– Mi lett a másikkal? – kérdezte Vadász.

– Sajnos nem döglött meg… – mondta Mester.

– Belelőttünk, de álcázta magát, és elmenekült – tette hozzá Barna.

– Szerintem Grizzlyán után akar menni – elmélkedett Bence.

– Van egy villogó pont a kommunikátoron! Lehet, hogy az a mi Gonosz „barátunk”! Az időgép felé tart…

– Akkor nekünk is ott a helyünk! – mondta Mester.

Sajnos nem tudták elkapni. Épphogy átjutott az időkapun.

– Ez nem sikerült. De legalább Vigyori döglött, és így csak egy intelligens Malac van Toka Hahsima társaságában! – mondta kicsit csalódottan Vadász.

Így tehát a Vietnámik első inváziója kudarcba fulladt…

Oldal : 1 2 3 Megtekintés egyben