Baljós hájak – 3. fejezet: Invázió Oldal nyomtatása

– Nekem ne pofázz vissza! – szakította félbe. – Kis k*cs*g! Meggondoltam magamat! Csukja be mindenki a könyvet! Majd fejből leadom az anyagot. Na írjátok! A mai anyag címe a „A Malacok ázsiai alfajai”.

Malacfajták„→ kuvaiti rücsköshátú Malac
Nevét rücskös hátáról kapta. Ennek érdekessége nem csak az, hogy érdes, hanem az is, hogy télen is verejtékezik. A párválasztásban is fontos szerepe van. Minél rücskösebb egy hím háta, annál több nőstény akar vele párosodni. Az aktus közben rücskös hátukat összedörzsölik. Ez azonban nagyban megnehezíti a dolgot, a nemi szervek ugyanis a Malacoknál megszokott helyen vannak. Ebből az alfajból (talán a fenti okok miatt) mára csak 10 példány maradt. A biológusok több milliárd dolláros szaporító projektekkel próbálják megakadályozni a kihalásukat, egyelőre nem sok sikerrel.

kirgizisztáni kurtafarkú sertés

Az Iszik-köl Nemzeti Park címerállata. Fő élőhelye a Iszik-köl nevű tó és környéke. A kanok szemfoga 4 cm hosszú, az orruk pedig kicsi, és túrásra alkalmatlan. Farkuk elcsökevényesedett. Az egyetlen kizárólag hússal táplálkozó Malac. A kirgizek régebben szántásra és szekérhúzásra használták, ugyanis hatalmas termete (2,3 m) képessé teszi az eke húzására. A 90-es évek közepén egy korrupt politikus állatkínzásra hivatkozva betiltatta ezt az ősrégi szokást, hogy így egy zsíros összeget zsebelhessen be egy mezőgazdasági gépeket gyártó cégtől. A kurtafarkú sertés húsa fontos alapanyaga a kirgiz ételeknek.

shijiazhuangi nyolctokájú disznó

Közeli rokona a guatemalai görbelábú sertésnek és az etióp koplalómalacnak. Lábai feltűnően egyenesek, és rendkívül sok táplálékra van szüksége, a legtöbb Malactól eltérően ugyanis szervezete nem képes zsírrá alakítani a tápanyagot. Mivel a kínaiak nem szeretik a húsát, ezért nem háziasították, és még mindig vadon él Kína bambuszerdeiben. A kevésbé figyelmes kirándulók könnyen összetéveszthetik az óriáspandával, de volt már arra is példa, hogy egy másfél millió dolláros pandaszaporítási projekt egyik példányáról csak azután derült ki, hogy az egy nyolctokájú, miután két állat DNS-ének keresztezése után a született kicsik röfögni kezdtek.

himalájai ugrósertés

Körülbelül 2,5 méterre képes felugrani. Ezt a képességét arra használja, hogy szikláról sziklára szökelljen. A korai Himalája-expedíciók tagjai fedezték fel. Fülei nagyon kicsik, hogy csökkentsék a hőleadást. Orra megnagyobbodott, hogy felmelegítse a belélegzett levegőt, és könnyebben tudja túrni a fagyos földet. Az utóbbi évtizedekben derült ki, hogy az az állat, amit egykor himalájai zergének hittek, valójában az ugrósertés. A fején pedig nem szarv van, hanem a füle hátracsapódik ugrás közben.

fülöp-szigeteki csupaszsertés

A világ egyetlen disznója, amelynek nincsen sertéje – így alkalmazkodott a vízi életmódhoz, amit a Fülöp szigeteken folytat. A tudósok szerint a hozzá genetikailag legjobban hasonló disznóalfaj a szibériai gyapjassertés.

indonéziai indakúszó Malac

Páros ujjú patái markolólábakká alakultak, amelyekkel képes megfogni az indákat. A farka is hosszabb, és ötödik végtagként működik. Az agyarai visszafejlődtek, így nem akadályozzák életmódjában. Kizárólag gyümölcsökkel táplálkozik. Noha nem eszik húst, az emberekre mégis veszélyes, a miatt a kellemetlen szokása miatt, hogy dolgát is a fán végzi el. Ugyancsak a fák ágain történik a párosodás is. Sajnálatos módon azonban Indonéziában nem él olyan fa, amely ágai elbírnának egyszerre két kétszáz kilós sertést (különösen a heves párzás közben).

szibériai gyapjassertés

A magyar mangalica orosz rokona. Szőre azonban kicsit hosszabb (fél méteres) és vörös, ennek okát még a tudósok sem tudták megmagyarázni; a városi legenda szerint az 1960-as években festették be őket, és ez genetikailag is öröklődött. Nyugaton ebben az időben Sztálin disznójának hívták, és sokáig bojkottálták a behozatalát.

szaúd-arábiai olajtúró Malac

A szaglása igen fejlett. Az arabok olajkeresésre használják. A művelet pontos odafigyelést igényel, a Malac ugyanis előszeretettel iszik a fellelt olajból, a gazdájának tehát még időben vissza kell hívnia a lelőhelytől. A második legértelmesebb Malac. (A szaúdi parlamentbe is bekerült pár példány.)

Vietnami csüngőhasú Malac

Erre a szóra felkapták a fejüket az AVSZ-esek. Azt hitték, hogy most mindent megtudhatnak ezekről a szeretnivaló állatokról. Ekkor azonban megszólalt a csengő. Senki sem állt fel, mivel már jól tudták, hogy a Biológia Tanár ilyenkor még nem szokta befejezni, és mondani fogja tovább a magáét. Most azonban még jobban felemelte hangját, és azt mondta:

– Na, menjetek szünetre!

– De tanárnéni! – szólt az egyik csodálkozó diák.

– Aki gondolja, annak adok egy kis különórát a szertárban… – mondta a Biosz Tanár.

Senkinek nem kellett többször szólni, a diákok sietve hagyták el a termet.

– Egyetlen egyszer érdekelne minket az óra anyaga, ez meg pont akkor nem fejezi be. Mindegy, majd legközelebb… – jegyezte meg Vadász.

Hamar eltelt a szünet, és a fiúk mehettek vissza a kínpadra. Magyar óra következett, amit az előző tárgyakhoz hasonlóan tiszta szívből imádtak. A magyar tanár, becenevén Szándokán, eléggé furcsa ember volt. Általában egy órára többet tervezett, mint amennyit át lehetett volna venni. Ez még nem is lett volna baj, de a következő órán már az új anyaggal kezdte. Témazáróban pedig persze mindent szó szerint kérdezett. A legidegesítőbb viszont az volt, eszperentéül beszélt, és így is adta le az anyagot.

Az óra a szokásos ütemben haladt, s már majdnem véget is ért, mikor Vadász észrevette, hogy jelez a kommunikátora: több száz Malac jön kifelé Grizzlyánék óljából. Intett a többieknek, hogy baj van. Mester felállt helyéről – amit természetesen a tanár is észrevett.

– Merre, merre? Nem csengettek! – szólt Szándokán.

– Elnézést tanár úr, de nagy probléma van Balmazújvároson. Ettől a maga élete is függhet! – mondta Mester.

– Persze! Eme nem remek telepen ezer esztendeje fellegek zengnek, telepmester tesz el eleget. De e percekben e helyen kell lennetek – mekegett, és közben a kecskeszakállát fogdosta.

– Nem a korrupciós problémáról beszélünk… Mindjárt itt vannak a Vietnámik! – kiáltott Vadász.

– Eme helyen? Ne nevettessetek! Hehe! – röhögött (vagyis röhögve mekegett) – Kelet fele letelepedett emberek?

– Mármint Vietnámi Malacok. – mondta Barna

– Felírjuk a táblára? – kérdezte Bence.

– Nem kell… de ne remegjetek, nem cselekedhet retteneteset egy gyenge serte… Telepedjetek le helyetekre, meg legyetek csendben.

Ekkor hirtelen beugrott egy Malac az ablakon. Mindenki nagyot nézett. Szándokán bebújt a tanári asztal alá, s remegő hanggal kiáltotta:

– Mentsetek meg! Mentsetek meg!

Az AVSZ tagok előkapták a táskák zugaiba elrejtett, kisméretű fegyvereiket, majd szétlőtték vele a Malacot. Elővették a Pentagontól szerzett memóriaátírót, ami egy digitális fényképezőgépre hasonlított, majd védősapkát raktak a fejükre, és törölték a tanulók memóriáját, akik eszméletlen állapotba kerültek.

– Még vagy negyed óra, míg felébrednek. Mit csináljunk a Malactetemmel és a betört ablakkal? – kérdezte Mester.

– Hmm… – gondolkozott Bence. – Áá, meg is van. Mi lenne, ha valamelyik kedves osztálytársunkat megszívatnánk?

– Kurva jó ötlet! – mondta röhögve Barna. – És ki legyen a delikvens?

– Szerintem Kappalmayer simán megérdemelné, a Biológia Tanár máskor mindig megszívatja azt, aki nem úgy viselkedik, ahogy a Törvényben le van írva, ez a mákos meg nem kapott semmit… – mondta Vadász.

– Akkor kap egy jó kis követ a kezébe, és majd elviszi az ablakos balhét – így Grizzlyán.

– És mi legyen a tetemmel? – kérdezte Barna.

– Szerintem szedjük szét egy kicsit, hogy ne lehessen felismerni, ez egy mutáns Vietnámi. Egy-két csaj cuccába rakunk belőle pár cafatot, így Szaplonczayra fog terelődni a gyanú, ő hírhedt arról, hogy úgy szívatja a csajokat, ahogy csak tudja. Ami megmarad belőle, azt kidobjuk az ablakon, a földön lévő vért meg csak fel kell törölni – javasolta Mester. – Persze ezzel nem tűntetjük el teljesen, de úgy sem fog kiderülni, hogy miként került az iskola területére egy szétszedett tetem…

– Kiváló! Legközelebb majd Takaróékról is „gondoskodunk”! Most viszont siessünk, mert a városban Malacok szaladgálnak! – figyelmeztetett Vadász, miután végignézte a kamerák képét.

Miután elrendezték a termet, az iskola aulájába siettek, ahol újabb Malaccal találták szembe magukat. Éppen a mit sem sejtő takarítónőt akarta letámadni, hátulról. Miután végeztek vele, és kivitték a tetemét a másik mellé, szétváltak. Vadász és Barna a központba sietett, fegyverutánpótlásért, a többiek pedig körbenéztek a városban, hogy megnézzék, milyen messze jutottak Malacok. A Petőfi utcán találkoztak, ami Grizzlyánék és az iskola között volt, körülbelül félúton. Miután szétosztották a fegyvereket, egy gyors megbeszélést tartottak.

– Úgy tűnik, nem az céljuk, hogy kijussanak a városból – mondta Mester. – Ehelyett kaja után kutatnak, meg a fajtársaikat szabadítják ki. Az iskolába is a konyha miatt mentek. Jobb is, hogy eljöttünk, a Vietnámik tönkretették az egészet, pedig az volt az egyetlen értelmes hely az épületben. Bezzeg az igazgatóit érintetlenül hagyták, meg az ofő szertárát is…

– És mennyien vannak körülbelül? – kérdezte Vadász. – Mi vagy húsz-harminc példányt láttunk útközben.

– Sokkal többen, két-háromszáz is szaladgálhat az utcákon – válaszolta Bence.

– Ja, úgyhogy ideje lenne elkezdeni ritkítani őket – javasolta Grizzlyán.

– Milyen igaz! – szólt Mester. – Van pár pont, ami stratégiai fontosságú, így megvédésük nagyon fontos. Az első a víztorony. Vadász, te menj oda! Nyírj ki minden közeledő dögöt, nehogy bemenjen akár egy is dagonyázni a friss vizünkbe! Barna, te és Bence véditek a városközpontot, én pedig a központunk környékén leszek. Grizzlyáné az iskola. Gyerünk!

Vadász a víztoronyba betörni készülő Vietnámik látványára érkezett céljához. Azonnal elkezdte aprítani a Malacokat, azonban az egyik a háta mögé került, és megtámadta, jó párszor fejen ütötte. Vadász hirtelen elveszette tájékozódási képességét, és mire feleszmélt, a Malac már Zsíros Mátrix-támadással közeledett feléje. A sertés technikájának fejletlensége miatt könnyen kikerülte azt, és még arra is volt ideje, hogy kommunikátorával rögzítse, ahogyan a Malac az egyik közeli betonfalnak ütközik. Miután elpusztította, körbeküldte a többieknek a videót.

– Ezt jól megszívta! – röhögte Bence a felvételt.

Mialatt a videó futott, Toka Hahsima átvette Grizzlyán elméjének irányítását. Kihasználta, hogy senki sem figyeli a kommunikációs csatornát, és vírust küldött a központi rendszerre. Mindenkinél megszakadt a kapcsolat.

Oldal : 1 2 3 Megtekintés egyben