– Na de jó, ez is akkor romlik el, mikor szükség van rá… – mormogta Mester.

A kapcsolat csak néhány perc után állt helyre.

– Hát ezt meg mi a franc volt? – kérdezte Vadász.

– Leállt a központi gép, mert ártalmas kód került rá – üzente Barna. – Számítottam rá, hogy egyszer be fog következni, ezért is tettem egy kis óvintézkedést ez ügyben, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar szükség lesz rá.

– Ez most nagyon jól jött! De hol van Grizzlyán?

– Jó kérdés! A kommunikátorával nincs kapcsolat. Viszont a Malacok viselkedése megváltozott. Eddig össze-vissza futkároztak, most pedig egy irányba mennek. Szerintem kövessük őket!

Lassan követték a Malacokat. Hamarosan megérkeztek: céljuk a víztoronytól pár utcányira lévő Kadarcs-erdő volt. A fás területet csak a város lakói hívták erdőnek, igazából csak egy közepes méretű liget fákkal, és egy csatornával. Pont ideális gyülekezőhelyül szolgált a Malacoknak. Pár percen belül szinte az összes az erdőben volt.

A Vietnámikat egyre több ember látta – elég fura lett volna, ha nem veszik észre, hogy a házuk előtt disznók százai vonulnak el. Míg a legtöbben csak furcsán bámulták a teremtményeket, addig volt, aki cirkuszi felvonulásnak hitte a kondát, és volt, aki halálra rémült a vörös szemű, mutáns lényektől. Így járt az a kamionos is, aki épp a liget mellett haladt, a városközpont felé. Ezen a részen az út nagy ívben jobbra kanyarodik. Mikor a sofőr meglátta a rengeteg Malacot, hirtelen befékezett, azonban elveszítette az irányítást járműve felett, és belerohant az egyik út mellet álló házba.

Az AVSZ-esek pont a balesetre értek a közelbe.

– Te, az nem a Kopasz Daniék háza? – kérdezte Barna.

– Hallod, lehet… Szar ügy! – mondta Vadász.

Menjünk egy kicsit arrébb, Mágnesék háza elől pont jó rálátásunk lesz a Vietnámikra. Arrébb mentek, majd egyelőre csak figyelték az egyre gyülekvő Malacokat. Barna kommunikátora hirtelen elkezdett sípolni.

– Ez meg mi? – kérdezte Bence.

– Hát ez azt jelenti, hogy baj van… – válaszolt Barna, majd megnyomott néhány gombot. – Na ne! Grizzlyán elvitt egy rakás cuccot a központból.

– Hmm… Miért tenne ilyet? Azt tudod, hogy mit vitt el? – kérdezte Mester.

– Az biztos, hogy az egyik időgép és egy nagy hatótávolságú üzenőszerkezet hiányzik – válaszolt Barna. – A többit csak a helyszínen tudnám ellenőrizni.

– Biztosan van rá jó magyarázata – nyugtatta a többieket Mester. – De addig is, itt van párszáz Vietnámi, ezekkel kell kezdeni valamit.

– Még szerencse, hogy itt van nálam a Grizzlyán által átállított fordítógép, így tudom fordítani a Malacok beszédét… ööö… röfögését – mondta Vadász.

Ekkor azonban hatalmas meglepetés érte az AVSZ-eseket: felbukkant Grizzlyán, méghozzá a Malacok között, amik nem bántották őt. Nála voltak a központból eltűnt felszerelések is.

– Mi a fészkes fenét csinál ez? – kérdezte suttogva Bence.

– Valamit röfög a Vietnámiknak. Vadász? – szólt Mester.

– „Itt vagyok én, a ti nagy istenetek, Toka Hahsima, abban a testben, amelyben több, mint hét éve szenvedek, azóta, mióta megérkeztem erre az átkozott planétára! Most visszamegyek az emberek által fejlesztett időgép segítségével a múltba, hogy figyelmeztessem akkori önmagamat a közeledő veszélyre. A ti feladatotok, hogy pusztítsátok el ezeket a rongyos kis patkányokat! Hamarosan óriási hadihajókkal fogok visszatérni, és megszerezzük ezt a bolygót, utána pedig elpusztítjuk az auriga törzset.” – olvasta Vadász, majd egy nemzetközi kézjellel fejezte ki véleményét.

A többiek is mélyen – kb. másfél méter mélyen, az árokban, ahol elbújtak – egyetértettek vele.

Toka folytatta a beszédet, Vadász továbbra is olvasta a fordítón megjelenő szöveget.

„Ki a ti uratok?”

A Malacok háromszor, egymás után röfögték Toka Hahsima nevét. Vadász levette hátáról a táskáját, majd négy kis fekete, kocka alakú tárgyat vett ki belőle.

– Ez egy hullámfegyver. Ha elhelyezzük, az általuk bezárt területen minden élőlény elpusztul. Annyi a hátránya, hogy egyszerre kell beindítani őket, így mindenki kell hozzá – mondta Vadász.

Míg Toka folytatta szentbeszédét a Malacokhoz, az AVSZ-esek felvették a megfelelő pozíciót.

„És most akkor visszamegyek a múltba.” – jelezte szándékát követői felé Toka.

– Vadász! Jelentkezz! – üzent Barna.

– Igen? – kérdezett vissza Vadász.

– Csatlakozz rá a kommunikátorral az időgépre. Te elég közel vagy hozzá, hogy összeköttetésbe lépj vele, és bekapcsold a biztonsági rendszerét, így a szerkezet itt fog maradni! – kérte Barna.

– Rendben – írt vissza Vadász, és közben már intézkedett is. Mivel túl távol volt, kénytelen volt közelebb menni. Nem kellett az észrevétel miatt aggódnia, ugyanis az összes Malac Tokát bámulta, és rá sem hederítettek, Toka pedig azt figyelte, hogy van-e olyan Malac, amelyik nem őt bálványozza. Miután kellő távolságba került, bekapcsolta a rendszert, még éppen időben, ugyanis Toka ekkor ment vissza az időben. Pár harmadszintű Malac követte.

Miután Vadász visszatért a hullámfegyverhez, megadta a jelet a tüzelésre. A lefedett területen belül az összes Malac szétrobbant.

– Ez az, működött! – kiáltott fel Vadász.

A városban maradt Malacok megérezték a nagyobbak halálát, és visszamenekültek egy szűkebb területre, Grizzlyánék utcájába.

– Gyerünk az időgéphez! – szólt Bence.

Odamentek, Barna pedig egyből letöltötte a memória tartalmát.

– Te jó ég! Ez 65 millió évet ment vissza az időben! – kiáltott fel meglepetten.

– Hát persze! Akkor már tudjuk, hogy miért haltak ki a dinoszauruszok! Toka Hahsima mindet megölte – mondta viccesen Bence.

– Menjünk utána! – javasolta Mester.

– Még ne most! Úgyis tudjuk percre pontosan, hogy hová ment, így nem ez a legfontosabb. Mivel van egy működő időgépünk, meg tudjuk nézni, hogy mi történt pontosan Grizzlyánnal, hét évvel ezelőtt – mondta Barna.

– Az 1995-öt jelent. Rendet rakunk a városban, aztán mehetünk! – kiáltotta Mester.

Grizzlyánék felé vették az irányt. Útközben elpusztították azt a néhány tucat Malacot, aminek sikerült megmenekülnie a hullámfegyver elől. Végül már csak a lyuk környékén maradt pár. Mikor megérezték, hogy közelednek az AVSZ-esek, beugráltak, olyan gyorsan, hogy a fiúknak már lőni sem volt idejük.

– Be kellene temetni a főbejáratát földdel! – javasolta Vadász.

– Földdel? Azért azt hittem lesz valami jobb ötleted – így Barna.

– Miért? – kérdezte Vadász kicsit sértődötten.

– Nem érünk el vele semmit. A földet könnyen ki tudják túrni újra – magyarázta Barna.

– Tényleg…

– Valami keményebb kellene ide, mondjuk titán – gondolkodott Mester.

– Jó ötlet, de honnan szerzünk mi annyi titánt? – kérdezte Bence.

– Gyertek el hozzánk, és nézzük meg a neten, hogy honnan lehetne szerezni – javasolta Barna.

Mester kivételével, aki vállalta, hogy őrködik, otthagyták a barlangot. A keresőprogrammal egyből találtak egy oldalt, ahol mindent megtudhattak, amit akartak.

– Szóval: a titánt főként egy ilmenit nevű anyagból gyártanak klór és szén felhasználásával.

– Hát igen… ez nagyon jó, de minket az érdekelne, hogy honnan szerezhetünk! – mondta Bence.

– Látom nem érted! Először ilmenitet kell szereznünk.

– Na jó, és ilyen izét hol találunk?

– Várj, megnézem térképen! … Mondom a lehetőségeket: Ausztrália, Kína, Dél-Korea, India, Norvégia, Ukrajna-

– Höö! – eszmélt Bence. – Az nagyon fasza! Faternak van pár ukrán haverja. Igaz, hogy kicsit nehezen beszélnek magyarul, de ha azt mondom nekik, hogy dollár, akkor bármit leszállítanak nekem.

– Honnan ismeri őket a faterod? – kérdezte megrökönyödve Vadász.

– Háát, a munkája révén sok emberrel találkozott már.

– Tényleg, egyáltalán mi a francot csinál?

– Ööö, hát mondjuk úgy, hogy üzletelget…

– Na, ezt inkább hagyjuk! – szólt közbe Barna. – Az a lényeg, hogy lesz ilmenitünk. Sőt! Ha tényleg mindent leszállítanak, akkor talán hozhatnának kész titánt is!

– Rendben, akkor most menjünk át hozzánk, hogy megkereshessem Igor telefonszámát!

– Jó, menjünk! Közben hívd fel Mestert, és kérdezd meg, hogy nincs-e valami probléma! – szólt Vadász.

(Itt még nincs vége a harmadik fejezetnek Hamarosan jön a folytatás!)

← Második fejezet: A VMKCS leereszkedik a Malacok szintjére | ↑ Tartalomjegyzék | Harmadik fejezet: Invázió (2. rész) →

Oldal : 1 2 3 Megtekintés egyben