Elmentek az Kettes állomásra. Egy tároló volt a Jókai utcán, Mester nagyanyjának hátsó kertjében. A föld alatt alakították ki, éjszakánként, így senkinek nem tűnt fel a jelenléte. Lejárata egy régi játszóház volt, amelyet Mester állítólag 6 éves kora óta nem használt. (Ezzel az állítással azonban ellentmondtak az ott talált babák, amelyek újnak látszottak.) Egyetlen nagy helyiségből állt, ide hozták a Pentagonból ellopott cuccok nagy részét, hogy megakadályozzák az invázió során bekövetkezett incidenshez hasonlókat. Csak egyetlen gépet raktak bele, ami a barlang figyelőrendszerére volt kötve, és kapcsolatban állt a halőrházzal.

– Biztosan vállalod, Vadász? – kérdezte Bence az időgép előkészítése közben.

– Persze, én akartam menni! Sima ügy lesz! Elintézem, hogy a bámészkodóknak ne maradjon a Vietnámikról egyetlen emlékfoszlánya sem!

– Rendben, akkor indulhatsz! – szólt Barna.

– Oké. Hol találkozzunk? – kérdezte Vadász.

– Menj fél nyolckor az erdőbe, tudod, ahol Toka Hahsima összegyűjtötte a Malacokat! Felveszünk, ha elintéztük a dolgunkat ’95-ben.

– Ott leszek!

Beindították az időgépet. Amint megjelent az időkapu, Vadász belépett, az ottmaradt három AVSZ-es pedig felkészült az utazásra. Az időgép mellett még egy-két eszközt ki szerettek volna próbálni. Az egyik ezek közül a Rapcsi volt. (Ők nevezték el így, mert az eredeti amerikai neve, a „Little Miracle of George Bush” nem nyerte el a tetszésüket.) Ez egy körülbelül egy méter széles, hatszögletű, lebegő platform volt, két oldalán egy-egy lefelé hajló szárnnyal. A fiúk már korábban is használták volna, de nem tudták sehol sem gyakorolni az irányítását, hiszen nagy szabad tér kellett volna hozzá, ráadásul ahol biztosan nem látja meg őket senki. Az első próbát a múltban akarták megtartani, úgyhogy előkészítették az útra.

Bence és Barna felszerelték az időgépre a másik speciális szerkezetet, ami egy olyan mezőt generált, amely az ezen belül levő dolgokat eltünteti, vagy egy másik képet vetít ki helyettük – ez volt az álcázó.

– Beállítom az időgépet a megfelelő időpontra. Mit is mondott, mikor fertőzte meg Grizzlyánt? – kérdezte Bence.

– Azt mondta, több mint hét éve! Állítsd ’95 augusztusára! – szólt Barna.

– Bence, a biztonsági rendszert el ne felejtsd kikapcsolni! – mondta Mester.

– Tényleg! Jó, hogy szólsz!

Az időgép váza gyémántból készült, hogy a Malacok ne tudjanak kárt tenni benne. Barna és Vadász megpróbálta valamennyire tökéletesíteni a pentagoni technikát, de sajnos nekik sem sikerült pár percnél régebbre visszaküldeni dolgokat. Toka Hahsima ugyan nem volt annyira zseniális, hogy egy saját időgépet alkosson, de annyi tudást azért összeszedett az elmúlt pár millió évben, hogy egy nem jól működő időgépet pillanatok alatt ki tudott javítani.

– Ezt nem vettük észre! Csupán néhány töltést kellett volna kicserélni, és ment volna a nagyobb időugrás is! – mondta Barna.

– Hozzuk a Rapcsit! – így Mester.

– Várj csak! Hogyan fogjuk elcsípni azt a pillanatot, amikor a Hájfej éppen bemegy Grizzlyánba? – kérdezte Bence.

– Az időgépben – a leírás szerint – van egy időgyorsító funkció. Azzal nagyobb időt tudunk végigvárni, a detektor pedig simán felismeri az idegen lényeket – magyarázta Barna.

Az időgép körülbelül akkora volt, mint egy autó motorja. Alakja félgömbhöz hasonlított, de a tetején lévő generátor miatt felül kicsit lapított volt. Az oldalán levő kihajtható érintőképernyővel, vagy egy távirányítóval, vagy a kommunikátorral lehetett vezérelni. Először bekérte a pontos célidőt, majd a helyszínt. Az adatok betáplálása és jóváhagyása után beindult a generátor, amely egy kisebb időrepedést hozott létre. Ezt az ember úgy érzékelheti, hogy az időgép felett megjelenik valamilyen plazmaszerű, vibráló anyag. Ebbe kell beleugrani, vagy valamilyen járművel belemenni. Maga az időutazás olyan, mintha egy átlátszó falú alagútban sodródna az ember.

Mikor Bence beírta az adatokat, a gép beindult, és pár másodperccel később már 1995-ben, méghozzá augusztusban voltak.

– Na, bekapcsolni a gyorsítót! – mondta Barna.

A gyorsítás elindult, és az időgép két méteres körzetén kívül (ahol a szerkezet mesterséges időállandóságot generált) minden időbeli történés sokszorosára gyorsult.

– Hú de állat, hogy így változik a nappal és az éjszaka! – hüledezett Mester.

– Hö, de gyorsan kerekezik Szellem 99 éves nagyanyja! Ilyet se látni minden nap! – kiáltott fel Barna.

– Viszont Józsi bácsi Trabantja még így se valami gyors – jegyezte meg röhögve Mester.

– Megvan! Augusztus 20-án, este tíz óra, az Epreskerti temető mögött, kinn a pusztán! – kiáltott fel Bence, akinél a detektor volt.

Az időgépet beállították az időpontra, és abban a pillanatban augusztus 20-án, este tíz órakor, a temető mögött találták magukat.

– Nézzetek fel! – kiáltott Vadász. – Látjátok azt a mozgó fényes pontot? Azt, amelyik egyre nagyobb lesz!

– Elég gyorsan zuhan lefelé! Az lesz az, amit kerestünk! – így Bence

A rejtélyes dolog egyre közelített, míg végül már alacsonyan járt, hogy a fiúk pontosan láthatták, hogy mi az.

– Ez egy űrhajó! És nagyon ismerős nekem! Megvan! Ezt láttuk a Pentagon-raktárban is annak idején! Tehát nem véletlen, hogy ide települtek… – mondta Barna.

– Kapcsoljátok be az álcázókat! – szólt Mester.

Az űrjárgány becsapódott, és lassan kiszállt belőle Toka Hahsima. Látszott rajta, hogy teljesen legyengült: csak egy Malacformájú árny volt.

– Kövessük! – suttogott Barna.

Az időgépet a Rapcsivel együtt hátrahagyták, és halkan, minden lépésükre vigyázva, az árny nyomába eredtek. Toka Hahsima is végigbolyongott a Bethlen utcán, ugyanúgy, ahogy Gonosz tette pár évvel később, majd véletlenül bement Grizzyánék házába.

– Ó, de megölném! – Bence már majdnem rálőtt, mikor Barna rászólt:

– Nehogy rálőj, mert akkor megváltozik a jövő, ahonnan jöttünk, és paradoxonba kerülünk! – figyelmeztette Barna.

– Abban még úgy se voltam. Egyébként mit jelent?

– Azt, hogy ha megölnéd ezt a rohadékot, megváltoztatnád vele a múltat, és ezzel zavart okoznál. Az időgép egyszerűen eltűnne innen, mivel ha ki is rabolnánk a Pentagon-raktárat, Toka Hahsima nem tudná megjavítani, hogy működőképes legyen… Nincsenek itt a gép tervei, se a megfelelő anyagok, úgyhogy még újat sem tudnánk készíteni…

Bence nem szólt semmit.

– Gyertek, nézzük, mit csinál! – mondta Mester.

Toka Hahsima a házban megtalálta az alvó Grizzlyánt. Egyből eltűnt, és a detektor most már Grizzlyán pozíciójából érzékelte a jelét.

– Ez üzenetet bocsát ki, méghozzá Malacnyelven… – suttogta Barna.

– Itt a fordító – szólt Mester.

„Malacok legjobbjai, hű vezérkarom! Amelyikőtök veszi az üzenetemet, jöjjön utánam az Elérhetetlen Pacalra. Egy Homo Sapiens testében találtok meg! Költözzetek bele fajunk itteni képviselőibe, és rendezzetek inváziót! Meg kell ölni a…”

–Ennyi volt. Szerintem nincs több ereje. Az üzenet lényegét már nem bírta kinyögni – mondta Bence.

– Ennyi is bőven elég! – így Mester.

– Menjünk Vadászért, aztán Grizzlyán, azaz mit beszélek, Hájfej után! – szólt Bence.

Toka és Gonosz már régóta várakoztak a hegyen, de csak 1-2 Malac jött vissza. Hahsima elkezdett idegeskedni:

– Nem igaz, hogy nem bírnak el pár hüllővel… Gonosz! Hívj ide mindenkit!

– Igenis! – válaszolt félénken Gonosz.

Leereszkedett a csúcsról. A hegy lábánál egy kisebb erdő volt. Félve ment előre, minden lépés után megállt körülnézni – egyedül ugyanis nem minden dinoszaurusszal bírt volna el. Hamarosan kiért a síkságra, ahol a Malacok a dínókkal küzdöttek. A földön mindenfelé döglött állat hevert. Gonosz láttán a Malacok abbahagyták a gyilkolást.

– Mindenki menjen fel a hegyre! – röfögte Gonosz.

Ekkor megjelent a háta mögött egy tarbosaurus, és leharapta a hátsó lábát. Gonosz megfordult. Eszébe jutott, hogy ő lesz Toka Lee utódja.

– Gyere, te rühes bénaszaurusz! – visította.

A dínó azon nyomban leharapta a fejét. De nem sokáig élvezhette a Malachúst, mert a többi Vietnámi köré gyűlt, és letámadták…

Ezalatt, a XXI. században, az AVSZ-esek elmentek Vadászért, majd Toka nyomába eredtek. Egy rövid időutazás után már ők is a mezozoikum végén voltak.

– 65 millió évvel ezelőtt! Csodálatos! – álmélkodott Vadász.

– Ja! Főleg a dinoszaurusz-hullák teszik gyönyörűvé a tájat… – így Mester.

Elkezdték keresni Tokát, de bármerre mentek, csak mészárlást találtak.

– Toka Hahsima miatt haltak ki a dínók, most már biztos! – mondta Barna.

– Az a büdös Hájfej! – szitkozódott Mester.

– Fél kilométerre, északra van – szólt Bence.

Elindultak ebbe az irányba. Siettek, hogy megakadályozzák Tokát terve végrehajtásában. Tudták, hogy végzetes lehet, ha kapcsolatba lép múltbéli énjével, és információkat ad át neki.

– És a Malacok? – kérdezte Vadász.

– Azok szerteszét vannak. Sokan megsérültek közülük – válaszolt Bence, miközben figyelmesen szemlélte a detektort.

– Szép kis esőerdő volt Balmazújváros helyén… – mondta nézelődés közben Mester.

Ahogy haladtak előre, egyre több lett körülöttük a Malac- és dinoszaurusztetem. Nemsokára egy erdőhöz értek. Itt már kevesebb dög volt, és sok Malaclábnyom vezetett a fák közé.

– Erre mentek a rohadékok! – mondta Mester.

Tovább haladtak, és már az erdő szélén jártak, amikor hirtelen, alig pár méterre tőlük, egy Tarbosaurus, amelyről azt hitték, hogy elpusztult, felemelte a fejét.

– Gyorsan fedezékbe! – ordította Bence.

A dínónak azonban nem volt ereje támadni. Szegénnyel eléggé elbántak a Malacok. Hirtelen sugárban kihányta utolsó vacsoráját.

– Nézd már! Az Gonosz feje a hányásban! – kiáltott fel Barna.

– Valamilyen különös oknál fogva nem tudom sajnálni – mondta undorodva Mester.

Oldal : 1 2 3 Megtekintés egyben