Bementek az erdőbe, és a lábnyomokat követve feljutottak a hegyre. Ott volt előttük húsz méterre Toka Hahsima, a Malacok Fejedelme.

– Megvan a büdös! – kiáltott fel Vadász.

– Na itt vagy, te szemét Malac! – mondta Barna.

– A kis Homo Sapiensek! Azt hiszitek, hogy legyőzhettek? – mennydörögte Toka Hahsima.

– Vigyorit még a jelenben legyőztük, Gonoszt meg megette egy alacsonyabb rendű dínó! – vágta a képébe Bence.

– Azokat a kis tetves hüllőket már elintéztem. Most ti jöttök! Malacok, támadás! – röfögte Toka.

A hegy másik oldalán lévő erdőből előjött vagy tizenöt Malac. Valószínűleg csak ennyien maradtak meg a dínók elleni harc után. Mert azért kiirtani a dinoszauruszokat nem könnyű feladat…

– Pajzsokat bekapcsolni! Mérget permetezni rájuk! – kiáltott Mester.

A Malacok kaptak javában, mindegyik úgy durrant szét, mint egy léggömb. Nem bírták a szert, minden létező sav Pentagon-receptre készült keverékét. Csak a négy fejlettebb maradt meg.

– Na, Hájfej, most mit akarsz tenni? – kérdezte Vadász – Nem elég, hogy megfertőzöd a barátunkat, de még az emberiséget is el akarod pusztítani?

– Naná! – jelentette ki elég egyértelműen Toka Hahsima.

– Ja, tényleg?

– Amúgy sem tudtok elkapni. Kapcsolatot létesítek a egykor volt, dicsőséges és hatalma csúcsán lévő önmagammal, ő hoz fegyvereket, ti meg meghaltok!

Toka Hahsima szónoklatát egy Malac zavarta meg. Odament a diktátorhoz, és egyből röfögni kezdett:

– Röff öf, uii, röf, krrr, rö, öf. [Túl kevesen vagyunk, hogy győzzünk]

– Rö öf [Tudom.] – válaszolta Toka.

– Krr uii i krr uii? [Mit kíván tenni, Nagyuram?]

– Röff, för, för, uii, ui, krr! [Megpróbálom kicselezni őket!]

A Malac ismét kérdezni akart, de mielőtt megröffenhetett volna, Mester elkiáltotta magát:

– Barna, kapd el Tokát a lézercsapdával! Mi megöljük a kicsiket.

Míg Barna Toka Hahsimát tartotta kordában, a többiek az elszaladt Malacok után eredtek. Kettőt még rohanás közben lelőttek. Tetemüket egyből elkezdte dézsmálni pár kisebb, még elő dínó.

– Itt váljunk ketté! Én megyek egyedül, ti meg együtt. Ugyanitt találkozunk! – mondta Mester.

Eközben Barna rendesen kitárgyalta a dolgokat Hahsimával.

– Ezt megbánjátok, kis rohadékok! – kiáltotta a disznó, s közben még mindig folytatta értelmetlen kiszabadulási kísérletét.

– Ez a baj veletek, Malacokkal! Nem tartatok össze. Az előbb itt lévő Vietnámik simán megtámadhattak volna minket, de helyette elfutottak. Szép, mondhatom…

Toka Hahsima erre már nem reagált semmit. Már nem is kapálózott, mert rájött, hogy nincs értelme küzdeni. Ezekben a másodpercekben Mester éppen célba vette az egyik megszökött Malacot. Lőtt – de nem találta el.

– A kurva anyját ennek a nyüves disznónak! Soha sem volt erősségem a mozgó célpont kilövése… Az énektanárt sem találtam el, mikor kellett volna…

Megunta a keresgélést, s eszébe jutott, hogy a kommunikátor rendelkezik infravörös érzékelővel. Bekapcsolta, s fél percen belül már a földön hevert a Malac. Kapott egy szép golyót a fejébe.

Miután Mester meggyőződött arról, hogy a Vietnámi megdöglött, visszaindult a találkozási pontra. Bence és Vadász továbbra is kereste a Malacot, egyelőre nem sok sikerrel. Megrezzent az egyik ág, de ezt Vadász nem vette észre, csak Bence, aki meglátta a feje fölött a Vietnámit. A hájas sem vette észre a két AVSZ-est, mivel lapult.

– Vadász! – súgta neki halkan. Vadász ránézett, ő pedig egy óvatos kézmozdulattal megmutatta neki, hogy hol van a Malac. Egyszerre tüzeltek, le is esett az ágról.

– Na, ez tuti nem élte túl! Menjünk! – mondta Vadász.

Pár perc múlva már az időgépnél voltak.

- És most következik a Rapcsi tesztelése! – így Barna

- Ki fogja kipróbálni? – kérdezte Bence.

- Én nem, az tuti! – mondta Bence – Még leesek és a bőrdzsekimnek valami baja lesz! Muter kinyír! Persze nem szó szerint értve, mielőtt bármit is mondanátok…

- Jó, ez elfogadható kifogás – szólt Barna – Akkor ki akarja vállalni?

- Hé! Álljon meg a menet! – intette le Vadász – Csak semmi önkéntesség! Szavazni kell!

- Ne kezdd a hülyeséget!

- Mi az, Mester? Mitől félsz: hogy rád szavaznak, vagy hogy nem rád?

- Jó-jó! Ne vitázzunk feleslegesen! – mondta Barna mérgesen – Döntsünk akkor szavazással! De gyorsan lehetőleg, mert szeretném, ha Toka már az AVSZ-központban lenne megkötözve! Minél több ideje van a szökésről gondolkodni, annál rosszabb! Szavazunk, egyvalaki leteszteli, aztán aki akar, mehet vele egy-két kört még, és annyi!

- Jó! Akkor ki szavaz Bencére… Izé, ő nem mehet… Szóval ki szavaz Barnára? – kérdezte Vadász.

Senki nem jelentkezett.

- Ki szavaz Mesterre?

Barna, Bence, és Vadász is felemelte a kezét.

- Na, kapjátok be!

- Micsoda? Eddig az volt a baj, hogy nem bízunk rád semmit az őrségbeli kudarcod óta! – szólt Barna.

- Ja! Nagyon rendesek vagytok, hogy megengeditek, hogy én kockáztassam a testi épségemet!

- Na, elég! Ne vesztegesd az időt! – mondta Vadász.

Mester kelletlenül odament a Rapcsihez.

- Kapcsold be a narancssárga gombbal, és állj rá! A leírások szerint elvileg akkor emelkedik fel – magyarázta Barna.

Mester bekapcsolta, és már majdnem rátette a lábát, mikor hirtelen megtorpant.

- Te! – szólt – Amúgy nem azért, de ezen hogy kapaszkodik az ember? Akarom mondani: hogy maradom egyensúlyban? Egyáltalán: hogy maradok rajta?

- Elméletileg rá tudod a két lábad csatolni! – válaszolt Bence.

- Ja, jó látom! Ezzel a két szíjjal kell… Nem tűnik valami biztonságosnak…

Mester betette a helyét a két, lábak számára kialakított lyukba, és jó erősen leszíjazta a cipőjét. Ahogy kiegyenesedett, a Rapcsi hirtelen zúgni kezdett, majd szép lassan felemelkedett a földről. Egészen fél méter magasságig. Mester idegesen hadonászott a kezével, igyekezett egyensúlyozni. Mindenki értetlenül nézte, hiszen a Rapcsi láthatóan nem volt instabil.

- Na most, ha lenyomod a cipód orrát, elindul, ha a sarkadat, megáll, és ha jobbra-balra forgatod a lábfejed, fordul!

- Csak azt nem értem, hogy miért nem te vagy Bence próbáljátok ki, ha már ilyen jól megtanultad kívülről a kezelését… – mérgelődött Mester, de azért Barna utasításait követve mindegyik funkciót kipróbálta.

- Nem is olyan bonyolult!

- Látod, még egy hülye is képes irányítani! – röhögött Vadász.

- Ha-ha! De kurva viccesek vagyunk…

- Jó lesz, csak engedd le a kezed! – szólt rá Barna – Hidd el, nem veszted el az egyensúlyod! Csak kicsit rogyassz be!

Mikor már belejött, tett pár kisebb kört a többiek körül, majd megállt, és kicsatolta a lábát, mire a Rapcsi leereszkedett a földre.

- Azért nem semmi cuccai vannak a Pentagonnak! Te jössz, Vadász!

- Oké! Megmutatod, hogyan kell becsatolni a lábam?

- Persze! Segítek én!

Mester leszállt a Rapcsiról, átadva a helyét Vadásznak, majd megmutatta, hogyan szíjazza oda a lábát.

- Emlékszel, mit mondott Barna az irányításáról. És egy jó tanács: ha el akarsz indulni, jól nyomd a cipőd orrát előre, mert kicsit szorul a gázpedál.

- Okés, köszi!

Mester ellépett a Rapcsitől, Vadász pedig megvárta, míg a jármű felemelkedik, majd jó erősen lenyomta lábával az indítót, mire a Rapcsi kilőtt, ő meg hátravágódott, és a földre esett.

- Jaj, csak nem rosszul kötötted oda a lábad? Én szóltam… – röhögött Mester.

- Nem volt vicces!  – mondta mérgesen Barna – Felesleges hülyeségre megy el az időnk… Pedig nem kéne vesztegetni! Hozd vissza a Rapcsit Mester, és induljunk!

- De hát… – kezdte volna Vadász, aki csak most tápászkodott fel.

- Bocs, de most Toka fontosabb! – szakította félbe Barna.

- Kösz, Mester!

- Szívesen, máskor is! – kiáltotta vissza Mester, aki közben elindult a Rapcsi után, ami vagy 200 méterrel arrébb állt meg.

Míg visszahozta, a többiek beüzemelték az időgépet. Először az üzenőszerkezetet és a Rapcsit küldték haza, aztán következett a neheze: Toka Hahsima hazaszállítása. Mind a négyen húzták, de nem nagyon akaródzott neki visszamenni a jövőbe. Végül nagy nehezen belökték.

Oldal : 1 2 3 Megtekintés egyben