Archívum

‘hírek’ cimkével ellátott bejegyzés

VPW a Facebookon

Készítettünk egy oldalt a Vietnáminak a Facebookon, ahol a jövőben gyakrabban fogunk tudósítani arról, hogy hogyan állunk a következő fejezettel.

Természetesen gondoltunk azokra is, akiknek még mindig szimpatikusabb a Twitter, ezért ott is meg fognak jelenni ezek a frissítések :)

Kategóriák:VPW Címkék, ,

Második fejezet

2009. július 16. Anonymous 2 hozzászólás

Örömmel jelentjük be, hogy végre elkészült a második fejezet. Nehéz szülés volt… De szerintünk megérte :D . Ebben már lesz Malac-mészárlás is, és persze aki az osztálytársak kifigurázását várja, az is megkapja, amit akart :P . Jó hír a rajongóknak, hogy a harmadik fejezetre már nem kell majd ilyen sokat várni, szóval megkímélünk titeket a körömrágástól. Terveink szerint azt majd két részletben rakjuk fel, mivel rohadt hosszúra sikerült (ami azt bizonyítja, hogy mi kib@szott jó írók vagyunk, tele jobbnál jobb ötletekkel). További érdekessége, hogy betekintést enged majd az olvasóknak a híres-nevezetes balmazújvárosi Központi Városszéli Általános Iskola mindennapjaiba.

Na de addig is itt van a második fejezet (aki nem szeret lapozni, annak itt az egész egyben, a nyomtatható változat pedig itt érhető el), amiben légy kerül a levesbe – azaz elkezdenek kellemetlenkedni a Vietnámi Malacok, akikről ezúttal sok érdekes dolog kiderül…

Jó szórakozást!

Kategóriák:VPW Címkék,

Elkészült az új kiírásunk

2009. június 22. Anonymous 12 hozzászólás

Mivel a VietnamianPig Wars regényként és honlapként is egy szabadon használható tartalomnak készül, még véletlenül sem használhatjuk a nagy, gonosz multik betűtípusait, vagy a fizetős megoldásokat (ráadásul ezek közül egyik sem tud igazán eredeti lenni). Pedig milyen zsírkirály lenne, ha a NASA, a Lego, a Star Wars vagy a Yahoo! betűtípusát használnánk a Vietnámi kiírásához… Na jó, nem is. Meg aztán beperelnének minket, és lehúznák rólunk még a Malacbőrt is. Ezért döntöttünk úgy, hogy sajátot készítünk:
VPW-kiírás

Ugye, ugye, mennyivel szebb… Na ebbe tényleg nem tud senki belekötni (vagy ha valaki mégis megpróbálja, Vietnámikat küldünk rája :) ). A logó mellett készülnek a főszereplők (Barna, Bence, Grizzlyán, Mester, Vadász, az osztályfőnök és néhány, a következő fejezetekben felbukkanó szereplő) portréi is, és vészesen közelít a második fejezet is, csak a világ meghódítását célzó terveink mindennapi teendőink egy picit hátráltatják a megérkezésüket.

Kategóriák:VPW Címkék, ,

Nyomtatható változat

2009. június 21. Anonymous Egy hozzászólás

Mivel e-mailben többen is panaszkodtak amiatt, hogy nem szeretnek a monitorról olvasni hosszú szövegeket, és a jelenlegi változat nem igazán nyomtatóbarát, ezért, hogy kedvezzünk nekik is, mostantól az adott fejezet címe alatti „Oldal nyomtatása” linkre kattintva egy, a nyomtatáshoz megfelelő lapra juthattok. Íme például az első fejezet ilyen formában.

Kategóriák:VPW Címkék, ,

Helyzetjelentés

Hamarosan érkezik a VPW második fejezete, azonban még dolgozunk egy kicsit a javításokon, hogy a lehető legjobb kerüljön ki. (Addig is, aki még nem olvasta volna az elsőt, itt megtalálja). Időközben indítottunk egy twitter accountot, ahol a jövőben gyakrabban fogtok értesítéseket kapni arról, hogy mi folyik a Vietnámi háza táján. Az oldalsávról (jobbra :) ) elérhetitek.

További újdonság, hogy ezentúl regisztráció nélkül is hozzá lehet szólni a bejegyzésekhez. Ezzel azoknak szeretnénk kedvezni, akik nem akarnak, vagy nem tudnak a regisztrációval vesződni (természetesen továbbra is mindenkit arra biztatunk, hogy ha teheti, regisztráljon). Véleményezzetek, kérdezzetek nyugodtan, mindenki hozzászólását szívesen vesszük ;)

Kategóriák:VPW Címkék,

Első fejezet

2009. június 8. Anonymous 4 hozzászólás

Elérkezett végre az az örömteli nap, amikor felkerült a VietnamianPig Wars első részének (ami a Baljós hájak címet viseli) első fejezete.  Sokat dolgoztunk azon, hogy egyetlen hiba se legyen benne, valamint ne legyenek érthetetlen részek. Minden igyekezetünk ellenére természetesen mi is csak emberből vagyunk (és nem Malacból :) ), így előfordulhat egy-két helyesírási hiba, vagy elírás, ezért kérünk mindenkit, aki ilyennel találkozik, hogy jelezze nekünk, a bejegyzés hozzászólásainál.

Természetesen bármilyen más jellegű hozzászólást szívesen veszünk. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy kinek hogyan tetszett, sőt, arra is, hogy ki olvasta el.

Na de hogy ne csigázzuk tovább a publikumot, íme néhány gyors link az első fejezethez, továbbá az azt megelőző figyelmeztetéshez és előszóhoz, ezek a későbbiekben a logó alatti menüből is elérhetőek lesznek, a Baljós hájak menüpontra kattintva:

Kategóriák:VPW Címkék

Üdvözlünk mindenkit, aki idetévedt!

2009. június 1. Anonymous 6 hozzászólás

E honlap elsődleges célja, hogy megismertesse a netezőkkel a „VietnamianPig Wars – Baljós hájak” című humoros regényt, amiben sok ismert (és kevésbé ismert) film és könyv paródiája megtalálható. Címével ellentétben keveset foglalkozik a Star Wars című filmmel. Pár évvel ezelőtt kezdtük el az írását, eleinte csak poénból, aztán később szinte a hobbinkká vált. Aztán most úgy gondoltuk, hogy elég sok baromság van már a neten, azokhoz képest még a mi irományunk olvasása is felüdülés lesz az embereknek. Kizárólag a magunk szórakoztatására írtuk/írjuk, és csak reméljük, hogy lesz olyan ember, aki értékelni fogja. És erősen reméljük, hogy senki nem fogja komolyan venni (csak annyira, mint mi)!

Szándékunk szerint 2-3 hetente folyamatosan töltjük majd fel a fejezeteket az oldalra. A frissítéseket igyekszünk majd mindig jelezni is a főoldalon. Bárkinek a hozzászólását, ötletét, gondolatait szívesen fogadjuk, továbbá az építő kritikákat is várjuk. (Ha valaki csak szitkozódni, ócsárolni tud, azt viszont törölni fogjuk a regisztrált felhasználók közül.)

De hogy miről is szól pontosan ez a paródiaregény? A szitu a következő: A gyilkos Vietnámi Malacok és az emberek háborúja a Nyugat időszámítása szerinti 2003. évben kezdődött. A Malacok korábban megsemmisítő vereséget szenvedtek az Auriga Törzs galaktikus hadseregétől. Egy részük behódolt, a katonai vezetés azonban menekülni kezdett. Az Aurigák üldözőbe vették őket, és el is fogták a legtöbbet. Néhányan azonban – köztük a Vietnámi Malacok rettegett vezére, a Nagy Toka Hahsima -, kicsúsztak a kezükből. A galaxisban azt suttogták, hogy még mindig maradt valamennyi ereje, és idővel vissza fog térni. A mendemondák szerint megtörtént, amit az Aurigák nem akartak: Toka Hahsima eljutott a Földre. Ettől azért féltek annyira, mert nem tudták, hogy az emberek esetleg csatlakoznak-e Tokához. Ezért aztán kémeket küldtek a Földre, és sajnos a gyanújuk beigazolódott: a Vietnámik újabb sereget toboroztak. Itt szeretnénk ismét megnyugtatni mindenkit, hogy a „Baljós hájak” alapvetően nem sci-fi regény. Csak hát le kellett ezeket írni, hogy a történetet meg lehessen érteni. A könyv nagy részében az emberek hülyeségét és a magyar oktatást gúnyolja ki. És akkor a tényleges sztori: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer öt hülye nyolcadikos Balmazújvároson. Mintha nem lett volna elég, hogy a tanárok rendszeresen szívatták őket, rájöttek, hogy egyikük Vietnámi Malacai egy idegen lény befolyása alatt állnak, aki le akarja igázni az emberiséget. Aztán kiderül, hogy a haverjukba költözött a Malacok vezére, úgyhogy vissza kell menniük 65 millió évet az időben, ahol rájönnek a dinoszauruszok kipusztulásának valódi okára. A francba, nagyon belementünk! Inkább olvassátok el, mert nagyon nehéz ám röviden elmondani, hogy miről is szól! De azért most már mindenki vágja, hogy mi ez, ugye?

Kategóriák:VPW Címkék